Patkányirtás

Vándorpatkány

(Rattus norvegicus)

Ahol megjelent, onnan jó alkalmazkodó képessége és rendkívüli szaporasága következtében kiszorította a házi patkányt.

    • A szabad természetben és az ember közelében egyaránt élnek populációi, ezek életmódja eltérő (a szabadban élők kisebb termetűek, és kis ragadozókként viselkednek).
    • emberi környezetben előfordulnak pl. sertés hizlaldákban, hűtőházakban, lakóterekben, csatornában, sőt mélyebb bányákban is, fűtött helyen egész évben szaporodik.
    • Minden emberi táplálékféleséget elfogyasztanak, emellett rágásukkal is károsítanak.
    • Fogai koptatása miatt, állandóan táplálkoznia, illetve rágnia kell.
    • Az éhezést és a szomjúságot igen rosszul tűri, táplálék, vagy folyadék nélkül napok alatt elpusztul. Táplálék hiányában ivadékait vagy beteg társait is felfalja. Védett és nyugodt körülmények között táplálkozik.
    • A nőstény 3-4 hetes vemhesség után almonként 4-10 kölyköt ellik, és ideális esetben évente 5 (de akár 8) alkalommal is szülhet.
    • A szabadban átlagos élettartama 18 hónap, de fogságban átlagosan 3 évig él.

Házi patkány

(Rattus rattus)

  • Európában főleg nagyobb kikötőkben fordul elő.
  • A házi patkány az ember közvetlen környezetében él. Fészkét leggyakrabban épületek padlásán, meleg, száraz helyen alakítja ki, főleg ott, ahol szemes terményt (pl. kukoricát stb.) tárolnak, de felhalmozott anyagok között is fészkelhet.
  • Leggyakrabban szürkés barna, világosabb szürke hasszínezettel, ritkán teljesen fekete is lehet.
  • Mindenevő, de a vándorpatkánynál szívesebben fogyaszt gyümölcsöket.

 

NAGY TAMÁS
EGÉSZSÉGÜGYI GÁZMESTER

kapcsolat

0-24-ben a hét minden napján!

Írjon üzenetet